Egy 14 éves magyar sportoló is megbukott doppingteszten
A Magyar Antidopping Csoport elnöke szerint valaki segíthetett annak a fiatal sportolónak, akit doppingoláson kaptak. Az ügyben nyomoznak.
A Magyar Antidopping Csoport elnöke szerint valaki segíthetett annak a fiatal sportolónak, akit doppingoláson kaptak. Az ügyben nyomoznak.
Az esetek legalább a fele szándékos volt a szervezet szerint.
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség új vizsgálati módszer bevezetésére készül.
A súlyemelőszövetség elnöke tisztázta végre, hogy miért nem utazott ki a vébére a tegnap még eltűntnek hitt súlyemelő, Magát Krisztina.
A nemzetközi szövetség nem árult el részleteket. A 22 éves versenyző akár négyéves eltiltásra is számíthat.
Ilyen fiatal sportolónál még soha nem mutattak ki doppingszert Magyarországon.
Jogerőre emelkedett Pars Krisztián másfél éves eltiltása, az olimpiai bajnok kalapácsvető 2019. július 12-ig nem versenyezhet.
Jövő év júliusáig mindennemű sporttevékenységtől eltiltották a kalapácsvetőt – értesült az SzPress Hírszolgálat.
Egyelőre nem lehet doppingvétségről beszélni, az érintett sportoló kérhet B próbát, és ha az igazolja az A minta eredményét, akkor lehet nyilvánosságra hozni a nevét – ezt nyilatkozta a Magyar Antidopping Csoport vezetője szerda reggel azzal kapcsolatban, hogy pozitív lett kajak-kenuban egy versenyző mintája.
A második olimpiai válogatóversenyen levett minták közül a Magyar Antidopping Csoport keddi értesítés szerint egy minta pozitív lett – közölte a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. Az érintett sportoló nevét nem hozták nyilvánosságra.
Az utóbbi hetekben megint doppingbotrányoktól hangos a világ. Mi áll a Sarapova-ügy háttérében? Mi a különbség a Kelet és a Nyugat doppingja között? Mennyivel vannak lemaradva a doppingellenőrök az új szerek fejlesztői mögött? Itt a magyarázat, Tiszeker Ágnestől, a Magyar Antidopping Csoport vezetőjétől.
Tizenhat sportoló ellen nyomoztak kábítószerekkel összefüggésben 2010 óta, főleg marihuánát fogyasztottak – írja a Magyar Nemzet.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség fegyelmi eljárást indított a két volt válogatott versenyző, Csipes Tamara és Dombvári Bence ellen. Hétfőre bizonyossá vált, hogy a szervezetükben talált szer kokain volt, a rendőrség pedig elkérte a Magyar Antidopping Csoporttól a vizsgálat jegyzőkönyvét.
Jól kiszámítottnak és kifejezetten manipulatívnak tartja Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője azt, hogy Lance Armstrong egy show-műsor keretében vallott hosszú esztendőkön át tartó doppingolásáról.